Tegnap a lányoknak nagyon jó kedvük volt.Sokat nevetgélt Lili,ami Nórit is mindig mosolyra késztette.
Nóri már egész ügyesen eljut mindenhova gurulva,de nem mindig olyan pozícióban érkezik meg,ahogy szeretne és olyankor dühöng.Felülni még mindig nem tud magától.
Sütöttünk csokoládékenyeret,amibe tettem még mogyorót és mazsolát is.
Azért nem a tortát sütöttem meg,mert a próbatortának is csak a felét tudtuk megenni,hiába volt finom.Ahhoz többen kellenek.
Tegnap a védőnő ellátogatott hozzánk,éppen alvásidőben.Természetesen mind a két lány olyan éber lett egyből,hogy alig bírtam utána elaltatni őket.
Azt tanácsolta,hogy gurigassam Nórit pokróccal és ahogy ellentétes irányban próbál ellenálni,úgy erősödik a hátizma a felüléshez.Azt mondta,hogy ezt nagyon szeretik a gyerekek.Kiróbáltam a szivacson,de Nórinak nem tetszett,végig üvöltötte,ezért gyorsan befejeztük.
Másik tanács az éjszakára.Azt javasolta,hogy hagyjuk kiabálni este,mert nagyon rászokott arra,hogy a kiabálással eléri,hogy hipp-hopp ott legyünk mellette.Ha ugyanígy folytatjuk,még 3 éves korában se hagy minket aludni.Ha pedig egy pár éjszakát átkiabál,akkor rájön,hogy ezzel semmit se ér el,ezért leszokik róla.Nem tudom,hogy meg merjem-e próbálni,de gyorsan lépni kell valamit,mert minél később szoktatjuk le,annál nehezebb lesz.
Délután apa a munkából pezsgővel állított haza.Nem felejtette el az évfordulót!Betettük a hűtőbe,hogy az esti utolsó szoptatás után koccintsunk.
Azután a lányok ruháit rendezgettem.Nóri megint sokat kinőtt és a nyári holmikat elpakoltam ,a hűvösebb időre valókat készítettem jobban elérhető helyre.
Lilinek tetszett,hogy hol egyik sapka volt a fején,hol másik és rohangált megmutatni apának,hogy áll neki.
Este fürdetés és vacsora után a gyerekszobában koccintottunk.Lili is kapott kicsi talpas poharat és Nóri is a bögréjét,de ők csak teát kaptak.Persze én is csak egy picit ittam. Háttérben pedig a gyönyörű rend .Mindig csak pár percig tart,ha elpakolok utána,de akkor se tart tovább,ha ő rak rendet