Már reggel felkészítettem rá Lilit,hogy délután jön az óvónéni megismerkedni vele.Fel is fogta és többször is ment az ajtóhoz,mert várta.
Reggel ébredés után Nórinak odaadtam a markolóautót,mert szép színes és reméltem,hogy nézegeti,amíg Lilit felöltöztetem(vagyis úgy adom a kezébe,hogy fel tudja egyedül venni a ruháját)és megfésülöm.Az öltözködés még sikerült is nyugodtan,de fésülködés előtt elvette tőle és jött a kiabálás.
Elővettem a régi játékát,mert már régen nem játszott vele és Nórika újjult érdeklődéssel ütögette a figurákat.
Délben Lili jó étvággyal evett.Végre a betegsége óta először láttam jóízűen enni.
Utána jót aludt.Nóri is egy kicsit,de felébredt hamar,mert melege volt.
Délután 4 órára vártuk az óvónőt,de majdnem 5 órakkor értek ide.Csodálkoztam,hogy ketten jöttek,de kiderült hogy két óvónénije lesz.
Egyből ajándékkal kenyerezték le.Egy filc anyagból készült egérrel,aminek nagyon örült,de még jobban a zsebében elrejtett cukorkának.
Elmodták,hogy 26.-án lesz a szülői értekezlet.Javasolták,hogy januártól szoktassuk be a nagylányt,mert csak november végén tölti a 3.évét és decemberben szünet van.Azért nagyon szívesen fogadják a mikulás ünnepségen.Erre már számítottam,ezért nem ért meglepetésként.
Beszélgetés közben Nóri felébredt,ezért apa áthozta bemutatni őt is.Nagy sikert aratott a fülig érő mosolya.
Miután elmentek,levittem egy kicsit Lilit szaladgálni és motorozni.
A fiúk papírsárkányt eregettek és Lili kergette őket"Lili sájkánya"kiáltozással.
Motorozás közben megszomjazott.
Este már szólt Lili,hogy kakilni kell,már nem csak úgy ráült a bilire.Ügyesedik a kincsem.